Ügyfélablak

AngyalZÖLD 3.0

Az AngyalZÖLD 3.0 – 2020-2024. Stratégia küldetése az emberek életminőségét javító, a közösség igényeihez folyamatosan alkalmazkodó, a klímaváltozás kihívásaira reagáló, okos közterületi és zöldhálózati rendszer kialakítása és működtetése. A létrehozott értékek megőrzésére kiemelt figyelmet fordítunk, az ökologikus zöldfelület-gazdálkodás, az egyetemes tervezés szempontrendszerének alkalmazása elsőrendű szempont a fejlesztések során. Célunk, hogy a használók adottságaitól, korától, nemétől függetlenül a közterületi szolgáltatásokhoz való hozzáférés esélyegyenlőségét biztosítsuk. A stratégia kulcsa a partnerség: a XIII. Kerületi Önkormányzat – ahogy már az AngyalZÖLD+ Stratégia megvalósítása során is – kiemelt figyelmet fordít az itt élők igényére. A beruházások során megkérdezi és lehetőség szerint figyelembe veszi a lakosok véleményét. Javaslataikat a tervezési fázisban örömmel fogadjuk, mert számunkra alapvetés, hogy az önkormányzati beruházás a lakosok bevonásával válhat olyanná, amilyennek az itt élők szeretnék látni.

Fejlesztések 2022

Fejlesztések 2021

Fejlesztések 2020

Közterületi fakataszter

Elérhetőségek

A stratégia küldetése

A Budapest Főváros XIII. Kerületi Önkormányzat 2019-2024 közötti kerületfejlesztési és kerületüzemeltetési programja, a Lendületben 2.0 kiemelt célkitűzésként határozta meg a zöld és tiszta közterületek fenntartását és üzemeltetését, ennek részeként a közterületi igények színvonalas teljesítését, a közterületek szabadidős, rekreációs, valamennyi generációt kiszolgáló funkcióinak megteremtését, a környezeti ártalmak, különösen a levegő szennyezése és a zaj okozta gondok enyhítését, a zöldfelületek nagyságának bővítését és nem utolsó sorban a tisztább közterületek, parkok és játszóterek igényesebb üzemeltetését. Az AngyalZÖLD 3.0 Stratégia ezen célkitűzések szem előtt tartásával készült.

Kiemelt célok az AngyalZÖLD3.0 Stratégiában

– meglévő közterületek színvonalas fenntartás-üzemeltetése,
– meglévő értékek megőrzése,
– klímavédelem, klímaváltozás hatásaihoz való alkalmazkodás, ökologikus zöldfelületgazdálkodás,
– egyetemes tervezés szempontjainak figyelembevétele,
– közterek akadálymentes használatának biztosítása,
– partnerség, együttműködés,
– okosváros (smart) technológiák alkalmazása,
– a közúthálózati, forgalomtechnikai fejlesztések során a használat biztonságosságának növelése, balesetmegelőzés, a közlekedésbiztonság szempontjaira alapozott fejlesztések.

Példamutató projektek - szemelgetés a 2020-2024. időszakból

– Vizafogó park ökotudatos fejlesztése,
– Katona József utca fejlesztése zöldítéssel, faültetéssel,
– Csanády utcai zöldsétány beruházása,
– Debreceni park megújítása,
– Thurzó park klímatudatos beruházása,
– parkolófelújítások több helyszínen: egyebek között a Madarász Viktor utca 27-33. számok között, a Madarász Viktor utca 27. szám és a Gyöngyösi utca között; a Népfürdő utcai parkoló két helyszínen (a 15. számnál és a 17. számnál); a Faludi utca – Szobor utca közötti parkoló a Váci út 167. mögött; Váci úti parkoló (132 a-b előtt), a Petneházy utcai parkoló.

Testvérvárosi parkok fejlesztése

A XIII. kerület testvérvárosainak nevét egy-egy közterület viseli a kerületben: Bécs-Floridsdorf, Eszék, Kassa-Délváros, Szováta, Varsó-Ochota nevét egy park vagy sétány őrzi a Béke tér és az Országbíró sétány térségében. A területek gondozása, fejlesztése a XIII. Kerületi Önkormányzat számára kiemelt érték.

 

2023-ban nagyszabású fejlesztéssel készült el a Szováta park felújítása és bővítése önkormányzati beruházás keretében. Az Ochota parkban pedig közös fát ültettünk lengyel testvérvárosunkkal.

 

A testvérvárosi parkjaink fejlesztéséről külön oldalon olvashatnak.

AngyalZÖLD 3.0 2020-2024. Stratégia

Letöltés

Ez is érdekelheti

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Újabb megújult színfolt Újlipótvárosban - átadtuk a Marquez parkot

A Marquez park területe összesen több mint négyezer négyzetméter. Az erre járók megújult környezetben pihenhetnek.

2024.03.25.

Ingatlangazdálkodás
Közterületek, parkolás
Pályázati hírek

Még pár napig lehet pályázni az Udvarzöldítési Pályázatra

A társasházak március 31-ig pályázhatnak az Udvarzöldítési Pályázatra, az önkormányzati lakóépületek esetében az udvaruk szépítésére, zöldítésére kiírt pályázat beadásának határideje április 12. Még van idejük jelentkezni, várjuk a pályázatokat.

2024.03.22.

AngyalZÖLD 3.0
Ilyen volt - ilyen lett
Közterületek, parkolás

Ilyen volt - ilyen lett a kutyafuttató a Marina parton

A kutyások előszeretettel keresik fel a déli szigetcsúcson lévő kutyafuttatót a Marina parton.

2024.03.21.

AngyalZÖLD 3.0
Beruházás, fejlesztés
Közterületek, parkolás

Halad a Dráva park felújítása - képes beszámoló

Májusra készül el a Dráva park felújítása. Képeinken nyomon követhetik a kivitelezést.

2024.03.19.

További híreink