Kezdőlap BeruházásHírek
Kedvelje oldalunkat a Facebookon! RSS Hírcsatorna Akadálymentes verzió

Hírek

Átadták a Kartács utcai önkormányzati bérházat

Ünnepélyesen ma délelőtt átadták a XIII. kerületi Kartács utca 14. szám alatti, száz százalékban önkormányzati tulajdonú új lakóépületet 23 bérlakással. Dr. Tóth József polgármester – aki az ünnepség végén jelképesen átadta az egyik bérlőcsaládnak új lakásuk kulcsát – azt is mondta: „Nem ez az első, nem is az utolsó önkormányzati beruházás a kerületben, hiszen 2033-ig megvan az elképzelésünk, milyen irányba fejlesszük tovább a XIII. kerületet, amely magas életminőséget biztosító, fenntartható és visszafordíthatatlan fejlődési pályára került.” Hozzátette: az önkormányzat elkötelezett a korszerű és környezetbarát energetikai megoldások mellett.
8170593668.png
A Kartács utcai kiemelkedő beruházás, amelynek költsége 961 millió forint volt, megfelel a passzívház kritériumainak. A XIII. Kerületi Önkormányzat 2002 óta eddig 599 lakást épített 30 ezer négyzetméter lakófelületen összesen 10 milliárd forint önkormányzati ráfordítással. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva a XIII. Kerületi Önkormányzat mintegy 1000 családnak tette lehetővé idáig, hogy jobb életkörülmények között lakhassanak.

A XIII. Kerületi Önkormányzat bérlakás-építési programjának keretében épült föl a Kartács utca 14. szám alatti ötemeletes lakóház, amely száz százalékban önkormányzati tulajdonú. A 23 lakás jellemzően egy- és kétszobás. Minimális alapterületük minden esetben meghaladja a 35 négyzetmétert: átlagos alapterületük 40-50 négyzetméter. Minden lakásban van külön konyha- és étkezőhelyiség. Az első emeleten 2 lakást mozgáskorlátozottak részére alakítottak ki. Az épület teljesen akadálymentesített, a lépcsőházi lifttel a pince és az ötödik emelet között lehet közlekedni. A pinceszinten, a mélygarázsban, illetve a földszinten – a lakásszámnak megfelelően – 23 gépkocsi-beálló van.
Dr. Tóth József, a XIII. kerület polgármestere a Kartács utcai új, rendkívül modern és környezetbarát lakóépület átadásakor kiemelte: az önkormányzatnak már 2033-ig megvan az elképzelése a további fejlesztésekről. A Kartács utcai beruházás a Lendületben a XIII. kerület elnevezésű önkormányzati program lakásgazdálkodási koncepciójának része. „Kell mindig egy koncepció, de bátorság is a tervezéshez és a megvalósításhoz, s persze kell a szándék, az önkormányzati tulajdonú telek, a szakértői vélemény, és nyilván a bonyolító és építő cég, amelyek ugyancsak magas színvonalon végzik a munkájukat” – fűzte hozzá Tóth József polgármester, aki az átadóünnepség végén jelképesen átnyújtotta az egyik kisgyerekes bérlőcsaládnak új lakásuk kulcsát.
A XIII. Kerületi Önkormányzat elkötelezett a korszerű és környezetbarát energetikai megoldások mellett. A Kartács utcai új lakóépület energiafelhasználása az átlagos, új építésű épületekhez képest is kedvező az energetikai szempontból környezetbarát kivitelezés miatt. (A lakások közül 2 A+, 21 A++ minősítésű.) Az épület megfelel a passzívház kritériumainak. Fűtése levegő-víz hőszivattyús rendszerrel, a melegvíz-ellátása központi kondenzációs gázkazánnal működik, amely indokolt esetben a fűtésre is rásegít. A fűtővíz alacsony hőmérsékletű, ezért a hőleadás mennyezet- és padlófűtésen keresztül történik, amit termosztátokkal lehet szabályozni az igényeknek megfelelően. A lakásoknak egyedi a szellőző berendezésük; a friss levegő befújásával és a használt elszívásával a friss levegő állandóan biztosított a lakásokban.
Minden lakás közműfogyasztása egyedi méréssel történik. Az épületben épületfelügyeleti (távriasztással) és épületautomatikai rendszer működik.
Az udvar teljesen parkosított, játszótérrel – homokozó, rugós játékok, játszóvár, asztalitenisz asztal – felszerelt. A területen több fát, bokrot és lágyszárú növényt ültettek, a tetőteraszokra dézsás növények kerültek. Az udvaron egy 30 m magas nyárfát is sikerült megóvni a kivitelezés során.
Az építkezés a Kartács utca – Csata utca – Gömb utca – Üteg utca által határolt tömb közbenső telkén 2016 novemberében kezdődött és 2018 április közepéig tartott. Ennek során 3100 köbméter földet mozgattak meg, 1630 köbméter (közel 3800 tonna) betont, 180 tonna betonacélt és 1200 km cölöpöt használtak fel. A kivitelezést közbeszerzési eljárás keretében az FK-RASZTER Zrt. végezte. Az építés költsége 961 millió forint volt.

Egyedülálló bérlakás-program a XIII. kerületben

A XIII. Kerületi Önkormányzat 2002-ben indította bérlakás-programját. Azóta 599 lakást épített. A lépcsőzetes lakáshoz jutás elvét alkalmazva az önkormányzat mintegy 1000 családnak tette lehetővé idáig, hogy jobb életkörülmények között lakhassanak.
Az önkormányzat 2014-ben építette az első magyar, minősített, százlakásos passzívházat. A legnagyobb nemzetközi ingatlanszövetség, a FIABCI Nívódíjával világszínvonalúnak ismerte el ezt a beruházást. A környezettudatos technológiájú vállalkozás máig úttörőnek számít a budapesti és a magyar lakáspiacon is.

A Kartács utcai lakáspályázat

Az önkormányzat pályázatot írt ki az új ház lakásaira. A lakóépületben 2 akadálymentesített lakást hirdettek meg, továbbá 4 lakást fecskeházi hasznosítási konstrukcióban.
A bérlakás leadásának feltételével meghirdetett 18 lakásra 51 pályázat érkezett. A fecskeházi konstrukcióban meghirdetett 4 egyszobás lakásra összesen 33 pályázat érkezett be. A fecskeházi lakásokat maximum 8 évre igényelhetik olyan 35 év alatti fiatal házasok, illetve élettársak, akik közül az egyik nem töltötte be a 30. életévét, s vállalni tudják a havi minimum 40.000 Ft lakáselőtakarékosság fizetését.
Akadálymentesített lakásra olyan személy pályázhatott, aki, vagy a vele együtt költöző személy mozgásszervi fogyatékosságban szenved, amely következtében a helyváltoztatás alsó végtagprotézis vagy kerekesszék használatát igényli.
A nyertes pályázók megkötötték a bérleti szerződést, összesen 21 lakásra. Az egyik akadálymentesített lakásra nem érkezett érvényes pályázat, ezt újból kiírja az önkormányzat.
A passszívház kritériumoknak is megfelelő Kartács utca 14. bérház lakásainak fizetendő bérleti díja 2018-ban 867 Ft/m²/hó+ÁFA, a fecskelakások bérleti díja 467 Ft/m2/hó+ÁFA; kompenzálja ezt az energetikailag környezetbarát kivitelezés, amely a rendkívül alacsony rezsiköltségekben mutatkozik meg.

Folyamatban lévő önkormányzati bérlakás-építési beruházások a XIII. kerületben


Klapka Szolgáltatóház (Klapka utca 17.) – 33 lakás

A Klapka Szolgáltatóház a Róbert Károly körút – Lehel út – Váci út – Dózsa György út által határolt terület mértani középpontjában helyezkedik el, a Kassák Lajos utca – a Klapka utca – a Tüzér utca és a Pattantyús utca által határolt területen.
Az épületben 33 lakást alakítanak ki: 44, 60, 77, 90 négyzetméteres lakóegység-típusok kaptak helyet, ezekből a 77 négyzetméteresek két szinten helyezkednek el.
Az épület fűtési és melegvíz-energiáját távhő biztosítja, az épület hűtését VRV rendszer adja.
A Pattantyús utca – Tüzér utca menti parkfelületnek a szemközti zöldfelülettel való összekapcsolása jelentős, budapesti városszerkezetben is meghatározó méretű parkot eredményez.
A kivitelezés 2018. augusztus 31-én befejeződik. A lakások a beüzemelési időszakot követően várhatóan 2019 első negyedévében vehetők birtokba.

Jász utca 72. szám – 35 lakás

Az épületen belül jellemzően 35-40, 50-55 és 65-70 négyzetméter alapterületű 1-1,5-2 és 3 szobás összkomfortos lakások lesznek. 2 lakást itt is mozgáskorlátozottaknak terveznek. A közbeszerzési eljárás előkészítése megkezdődött.

Szent László út 66-68. – 60 lakás
A Szent László út 66-68. szám alatti önkormányzati telkeken – az előzetes szakvélemények alapján – 60 lakásos lakóépület és 62 db parkoló építhető.
Az építés engedélyezési és kiviteli terveinek elkészítésére a közbeszerzés 2018 harmadik negyedévében várható.